Ingyen házat és több milliót forintot kaphatsz ha vidékre költözöl >>> Feltételek itt:

Ingyen házat és több milliót forintot kaphatsz ha vidékre költözöl >>> Feltételek itt:

Sok milliót forintot kaphatsz ha vidékre költözöl >>> Feltételek itt:

Milliókat kaphatsz ha tanyára költözöl – óriási tanyafejlesztési program jön
Gazdálkodni vágyók figyelem!
Milliókat kaphatnak a tanyára költözők.
Azok is pályázhatnak, akik már meglévő gazdaságukat fejlesztenék.
Az idén nagyobb lendületet kaphat az Alföldön a 2011-ben beindított tanyafejlesztési program, miután a költségvetésben 1,4 milliárd forintot különítettek el erre a célra, az elmúlt évi 300 millió forintnak a többszörösét – mondták el a Földművelésügyi Minisztériumnál (FM) az MTI-nek. 
Hét megye 724 települését érintő program!
Várhatóan áprilistól lehet majd pályázni, és előreláthatóan 150 tanya kaphat akár milliós támogatást.
A támogatás egyebek mellett a gazdálkodáshoz szükséges gépek beszerzésére, az őshonos jószágokból álló állatállomány gyarapítására, az adott tájra jellemző növények vetőmagjának beszerzésére, gyümölcsfák telepítésére terjed ki. A pályázatok odaítélésénél ugyancsak jó esélyük lehet a kis- és mikrogazdaságok megerősödését célzó energetikai korszerűsítésre törekvő és a biogazdálkodást választó gazdáknak.
A tanyafejlesztés fokozott figyelmet érdemel, mert e sajátos létforma társadalomföldrajzi, tájképi különlegessége révén része a magyar nemzeti örökségnek, a nemzeti vidékstratégia kiemelt eleme – jegyezték meg. Hozzávetőleg 300-400 ezren élnek tanyasi környezetben és a nehéz körülmények miatt az elmúlt évtizedekben sokan elvándoroltak, a városokban, falvakban keresték a boldogulást. Kedvező ugyanakkor, hogy az elvándorlási folyamat megfordult, egyre több, önálló életvitelre, önellátásra törekvő fiatal költözik tanyára, elsősorban Szeged, Csongrád és Nagykőrös közelében – ismertette a minisztérium.
A tanyafejlesztési program megvalósítására eddig 6 milliárd forint támogatás jutott, felhasználásával növekedett a megművelt terület nagysága, gyarapodott az állatlétszám, több tanyasi hűtőházat, tej- és sajtüzemet létesítettek, földutakat korszerűsítettek, több száz tanyán bevezették az elektromos áramot és kiépült a tanyagondnoki szolgálat. Hozzávetőleg 700 tanyán vált komfortosabbá az élet – hangsúlyozta a tárca.
Példaként felsorolták, hogy néhány helyen, például a Kunfehértó közelében álló Szalai tanyán, a Mezőtúr melletti Moga tanyán és a Kiskunhalashoz tartozó Pajor tanyán akár mintaként szolgáló, a legkorszerűbb technikával felszerelt fóliás zöldségtermesztés, sajtüzem, szarvasmarha tartás valósult meg.
Tanyasi Termék védjegy elterjesztése
A tárca az idei egyik legfontosabb feladatnak a Tanyasi Termék védjegy elterjesztését nevezte. A védjegy olyan termékekre kerülhet, amelyek garantáltan jó minőségű, helyben készült, az egészséges élelmiszerek választéka bővítését szolgáló különlegességek és rövid úton, a kereskedelmi lánc kiiktatásával kerülhetnek a vásárlókhoz. A minisztérium vizsgálja annak lehetőségét, hogy az Alföldi tanyafejlesztési programot a következő években kiterjesztik más, főként dunántúli régiókra is, így például a kisalföldi, őrségi tanyák is megerősödhetnek – közölte a Földművelésügyi Minisztérium. – Forrás : http://www.sokszinuvidek.hu/
error: Content is protected !!