Ilyen még nem volt: totális országos sztrájkra készülnek a szakszervezetek a rabszolgatörvény miatt >>>

Ilyen még nem volt: totális országos sztrájkra készülnek a szakszervezetek a rabszolgatörvény miatt >>>

Fél hét előtt pár perccel teljes szélességében lezárták a Margit hidat, majd fél nyolckor a Lánchidat is csütörtökön a rabszolgatörvény elleni tüntetés résztvevői, onnan a Deák téren át az Andrássy út felé indultak. A beszámolók szerint néhány ezer fős is lehet a tömeg, amely állítólag egyre népesebb kezd lenni.

Szerdán az ellenzéki képviselők fellépése miatt botrányos körülmények között fogadta el az Országgyűlés fideszes többsége a Munkatörvénykönyve túlóraelszámolást érintő, rabszolgatörvényként emlegetett módosítását. Már szerda este tömegdemonstrációk voltak a munkavállalókat a szakszervezetek szerint hátrányosan érintő javaslat ellen, aznap a rendőrség többször összecsapott az emberekkel és még könnygázt is be kellett vetni – bár ezt a rendőrség cáfolja.

Csütörtök estére a Momentum a Szabadság térre, egyetemista diákok pedig a Kossuth térre hirdettek tüntetést a módosítás ellen. Hat órakor még csak néhány száz fősre becsülték a tömeget a parlament épülete előtt, de fél hétre ezer-kétezer ember gyűlt össze, akik elindultak a 2-es villamos vonalán a Margit híd felé. Ezt pedig – az Index tudósítása szerint – teljes szélességében elfoglalták. A vonulás közben „Nem leszünk rabszolgák!”, „Gyertek velünk!”, „Soros-bérenc vagyok” skandálták többek között a résztvevők.

Később a tömeg a Bem rakparton haladt tovább a Lánchíd felé az úttesten ezzel megbénítva a forgalmat. Az autósoknak azt skandalták, „Aki dudál, velünk van!”, amire több autós dudálással válaszolt a portál beszámolója alapján. A Batthyány térnél egy rövid időre egy csoport az alsó rakpartot is elállta, de visszacsatlakoztak a főcsoportosuláshoz.

Ezután a tömeg továbbindult és a Lánchidat foglalta el, ahol megint leállt a forgalom. Innen a Deák tér felé vették az irányt, mindenhol az úttesten haladva ezzel ideiglenes közlekedési zavarokat előidézve. „Mocskos Fidesz” – skandálták a vonulók nem sokkal háromnegyed 8 előtt a Széchenyi térnél.

Este 8 órakor a Deák térnél az Andrássy útra kanyarodtak rá, közben tovább nőtt a tömeg létszáma, amely egyelőre a Terror háza felé vonul. Előző nap egy csoport a Fidesz Lendvay utcai székházánál került összetűzésbe a rendőrséggel, nem kizárt, hogy a tüntetők ma oda is elmennek.

A törvény lényege, hogy az eddigi túlórakeret 250 óráról 400 órára emelkedett éves szinten, míg az elszámolási időszak 3 esztendőre nőtt a mostani 12 hónapról. A szakszervezetek szerint ez csak kiszolgáltatja a magyar dolgozókat, míg a kormány szerint biztosítani akarják, hogy az emberek többet dolgozhassanak, több pénzért, ha akarnak. A kritikákra úgy reagáltak, hogy csak a munkavállaló beleegyezésével lehet többletmunkára kötelezni az érintetteket, valamint azzal, hogy az EU-s irányelv akár ennél hosszabb éves keretet is engedélyezne.

A csütörtöki demonstrációkra a rendőrség is nagy erőkkel készült: csapatok sorakoztak fel a Kossuth téren a Parlament körül, valamint a mellékutcákban is összevonták az erőket – írta a Napi.hu-nak az egyik olvasó, aki kint van a tömegben. Szerinte az emberek békések, senki sem akar balhét.

Túlóra törvény:

error: Content is protected !!