Hitel bárlistásoknak – Hitel kereső

Sok gyermek él szegénységben Magyarországon

A KSH adatai szerint Magyarországon a 7 év alatti gyermekek 42,2 százaléka él szegénységben. A Budapest Intézet felmérése alapján 130 ezer gyereknek kell szembenéznie az állandó nélkülözéssel, és közülük nagyjából 50 ezer rendszeresen éhezik. Ezeknek a gyerekeknek sokszor csak álom az, ami nekünk természetes – írta a K&H bank közleménye.

A bank 2014-ben indította el K&H a hátrányos helyzetűekért programját, amellyel a hátrányos helyzetű településeken élő gyermekek számára nyújt segítséget a vállalat négy kiemelt támogatási területén: az egészségügy, a fiatalok oktatása, az előadó-művészet és a sport területén.

A K&H most összegyűjtött 5 olyan dolgot, ami ezen gyerekek számára csak álom.

Zöldség, gyümölcs

A nehéz körülmények között élő szülőknek még az étkezés megoldása is problémát jelent, így az asztalra leginkább csak kenyér, tészta és krumpli kerül. Vannak Magyarországon olyan gyerekek, akik soha életükben nem ettek még narancsot vagy banánt.

WC és fürdőszoba

110 ezer gyerek él olyan háztartásban, ahol nincs fürdőszoba, 150 ezer pedig olyanban, ahol nincs WC. A legtöbb érintett háztartásban vezetékes víz sincs. Az itt felnövő gyerekek az óvodában, iskolában találkoznak először mosdókagylóval, angolvécével. Nem meglepő, hogy a legtöbbjük nem tudja, hogyan kell használni ezeket.

Villany

200 ezer gyerek él olyan háztartásban, ahol nincs elektromos áram. Ebből adódik, hogy nincs semmi olyan berendezés, ami árammal működik: nincs rádió, nincs televízió, nincs számítógép. A gyerekek egyáltalán nem kapnak információt a szűk környezetükön kívüli világról. Nem is beszélve arról, hogy télen olvasni, tanulni sem tudnak, hiszen mire hazaérnek az iskolából sötét van.

Divatos ruhák

Nem, nem márkás ruhákról beszélünk, mindössze divatosról. Ezeknek a gyerekeknek az egyik legnagyobb álma, hogy a kínai boltból kapjanak egy új, „divatos” ruhát. A legtöbbjük a jótékonysági szervezetektől kapott, a testvérek által kinőtt használt ruhákban jár, soha életében nem kapott még egyetlen új ruhadarabot sem.

Mozi, színház

A legtöbb gyerek még életében nem járt moziban, színházban, és az osztálykirándulásokról is rendre le kell mondaniuk, hiszen a szülők nem tudják befizetni a néhány száz forintost hozzájárulást. Egy ilyen kirándulás vagy egy színházi előadás sokuk egyik legnagyobb álma.

Exit mobile version