Segíts egy Megosztással !!! Tóth Róbert (28): a rák ritka, ám rendkívül agresszív fajtával küzdő U23-as Európa-bajnok kajakos >>> Osszátok …

Segíts egy Megosztással !!! Tóth Róbert (28): a rák ritka, ám rendkívül agresszív fajtával küzdő U23-as Európa-bajnok kajakos >>> Osszátok …

Merthogy 150 ezer dollárra (42 millió forintra) van szüksége a sportolónak, hogy áteshessen egy újabb, reményt adó kezelésen.

Tóth 2017 óta szenved az adenoid cisztikus carcinoma nevezetű betegségben: a kór előbb a könnycsatornáját támadta meg, majd mire a kezelést elkezdték, a gerincén és a májában is kialakultak áttétek. A szeme mögötti daganatot sikerült teljesen eltüntetni az itthon kapott sugár- és kemoterápiás kezelés révén, de a káros mellékhatás miatt a bal szemére megvakult. Azután Stuttgartban kezelték, nemrégiben pedig Houstonba repült, hogy részt vegyen egy nagyjából fél évig tartó, speciális gyógykezelési programban.

Ám csak a kiutazásukat követően tudták meg azt, hogy a speciális kezelés valójában milyen magas költségekkel jár.

Október óta levelezünk velük, könyörögtünk, hogy mondjanak egy becsült összeget. Nem tették – panaszolta Reményi Diána (32), a kajakos felesége a delmagyar.hu-nak. – Miután odautaztunk, kifizettünk 26 ezer 800 dollárt, minden pénzünket, bízva abban, hogy egy darabig fedezi a költségeket. Egy nappal a kezelés előtt közöltek egy olyan árat, amit lehetetlen kifizetni.

A pár az interneten indított adománygyűjtést 150 418 dolláros céllal. Kedd délelőtt az akció több mint 13 ezer dollárnál (3,6 millió Ft-nál) állt, háromszáznál is többen próbáltak már segíteni.

Kompromisszumos megoldásra törekszünk – mondta lapunknak Reményi. – Szeretnénk, ha elkezdenék a kezelést, mert nincs időnk. Fennáll a veszélye, hogy Róbert kikerül a programból. Jó lenne elérni, hogy például részletekben fizethessünk.

Itthon is segítenek

A Kolonics György Alapítvány is gyűjt Tóthéknak, ehhez a Fidelio kezdeményezésére több művész is csatlakozott. Ha ön is támogatná Tóth Róbert gyógykezelését, a Kolonics György Alapítvány 12100011–10241521-es számlaszámára utalva teheti meg. A közleménybe azt írja: Tóth Róbert amerikai gyógykezelés. Az internetes gyűjtés a gofundme.com oldalon zajlik Save Athlete Robert Who Fights Against Cancer címmel.

error: Content is protected !!