Orbán Viktorék döntik el a Minimálbér összegét!!! Ennyit viszel haza 2019-ben! Mutatjuk:

Minimálbér 2019: a Kormány dönt pár napon belül a béremelés összegéről!!!

Hogyan nőnek a fizetések?

Az egyre feszesebbé váló munkaerőpiac okozta problémát a kormányzat évek óta azzal is próbálja meg kezelni, hogy csökkenti a munkabér közterhét. A 2016. novemberében aláírt hatéves bérmegállapodás értelmében azonban a munkabérekre rakodó szociális hozzájárulási adó (szocho) 19,5 százalékról majd csak 2019. júliusától csökken újabb két százalékponttal.

Többek közt ennek is köszönhető, hogy a a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) idei utolsó, december 19-i ülésén sem született megállapodás arról, hogy mennyi legyen a 2019-es minimálbér és garantált bérminimum: a szakszervezetek ragaszkodtak a két számjegyű emeléshez, a munkáltatók pedig az egy számjegyűhöz. Így már szinte biztos, hogy az ügyben a kormány dönt, legkésőbb december 31-én. Legutóbb 2015-ben történt ehhez hasonló eset, amikor a VKF ülésein nem született megállapodás a munkáltatói és munkavállalói oldal nézetkülönbözősége miatt.

Még többet lehet majd dolgozni, mivel hatályba lép a Munka törvénykönyve újabb módosítása. A szakszervezetek által rabszolgatörvénynek nevezett jogszabály szerint 2019. januártól a dolgozó hozzájárulásával vagy kollektív szerződés mellett elrendelhető évi 400 túlóra, és a cégeknél akár 3 éves munkaidőkeret is alkalmazható, amely a túlórák kifizetését tolhatja ki.

Januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) friss felmérése szerint az ideihez hasonló, 6-8 százalékos béremelésre számítanak 2019-ben Magyarországon a külföldi cégvezetők.

Ehhez hasonló számok szerepelnek az MNB decemberi inflációs jelentésében is. Eszerint jövőre adminisztratív intézkedések is emelik a bérdinamikát: a cafeteria-rendszer átalakítása és a júliusi járulékcsökkentés mintegy 1 százalékponttal járulhat hozzá a versenyszféra béreinek növekedéséhez.

error: Content is protected !!