Nagy bejelentés!!! Hihetetlen, de már 23 év után nyugdíjba mehetnek a NŐK!!!Szenzációs hírt jelentettek be >>

Nagy bejelentés!!! Hihetetlen, de már 23 év után nyugdíjba mehetnek a NŐK!!!Szenzációs hírt jelentettek be >>

Fontos volt bevezetni a nők negyven év munkaviszony, illetve gyermeknevelés utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, amit az is mutat, hogy a 2011-es bevezetés óta összesen 241 ezren vették igénybe ezt a kedvezményt – mondta Rétvári Bence.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára sajtótájékoztatóján kifejtette, a Nők40 program a kormány azon alapértékét tükrözi, hogy a legnagyobb mértékben azokat kívánják támogatni, akik munkát is vállalnak és gyermeket is nevelnek.

Ez a program sokkal inkább családtámogatási intézkedés, mintsem nyugdíjpolitikai lépés, mivel a családoknak segít abban, hogy például a nagymama részt vállalhasson az unokák nevelésében – hangsúlyozta az államtitkár.

Kiemelte, a Nők40-el a kabinet elismeri azt is, hogy a nőknek a gyermekvállalás fokozott fizikai igénybevételt is jelent amellett, hogy a férfiak is a vállukon viselik a család fenntartásának, a gyermekek nevelésének terhét.

Az Emmi államtitkára emlékeztetett, a nők idén kilencedik éve igényelhetik ezt a kedvezményt, amelynek bevezetéssel a kormány egyrészt egy korábbi választási ígéretét teljesítette, másrészt pedig ezzel is ki kívánta fejezni a nők, az édesanyák iránti megbecsülését.

A program választási lehetőséget teremt a nőknek: 40 év munkaviszony, illetve gyermekneveléssel eltöltött idő után tovább kívánnak-e dolgozni, vagy nyugdíjba vonulnak, ezzel is segítve akár az unokák nevelését – mondta Rétvári Bence.

error: Content is protected !!