MOST 100 EZER FORINTOT KAPHAT, HA MEGOSZTOD – Idén is szebbé teszik 24 család karácsonyát!

MOST 100 EZER FORINTOT KAPHAT, HA MEGOSZTOD – Idén is szebbé teszik 24 család karácsonyát!

Idén is megszervezi karácsonyi jótékonysági akcióját a szervezet: advent idején 24 rászoruló családot ajándékoz meg, mindegyiket legalább százezer forint értékben. A pályázatokat vasárnaptól várják.

A kiválasztottakat idén a szokásosnál hamarabb bemutatják a lapban, de az ajándékokat továbbra is a szegedi rotarystákkal közösen szervezett Klauzál téri Délmagyarország-Rotary Adventen adják át.

Újra elkezdik építeni a jóakarat hídját – hatodik alkalommal is arra kérik olvasóikat: fogjunk össze a rászorulókért, tegyük szebbé 24 család karácsonyát. A Délmagyarország idén is szeretne segíteni azokon, akik úgy érzik, anyagi okok miatt szomorú ünnep vár rájuk, mert hiszik, hogy a szeretet ünnepén a legszebb, amit adhatnak, hogy a maguk eszközeivel, olvasóik segítségével apró csodákat tesznek.

Így volt ez tavaly is: a kiválasztott családok mindegyikének valóban boldog karácsonyt szereztek, és visszaadták a hitüket: vannak még segítőkész, jó emberek. Bartos Zsuzsáék életét például teljesen megváltoztatták. A pitvarosi édesanya, aki egyedül nevel három gyermeket, az adományoknak köszönhetően teljesen új életet tudott kezdeni. Szívességi albérletükből, ahol a rezsit is csak nehezen fizették, saját házba tudtak költözni, ahol állatokat tartanak és gazdálkodnak. Az édesanya úgy fogalmazott: olvasók segítsége nélkül biztosan nem tudtak volna talpra állni.

Idén is hasonlóan szívszorító sorsokat próbálunk meg egy kicsit jobbra fordítani. A mai naptól várjuk rászorulók pályázatait a megye teljes területéről. Fontos, hogy csak olyanok jelentkezzenek, akik vállalják a nyilvánosságot, hiszen amellett, hogy lapunkban bemutatjuk őket, a Klauzál téri adományozóünnepségen is személyesen kell átvenniük ajándékaikat. Rövid történeteket várunk arról, hogyan élnek, illetve mire lenne a legnagyobb szükségük.

error: Content is protected !!