Hitel bárlistásoknak – Hitel kereső

Magyarországon 83 millió bevándorló fér el az EU szerint, a ’22-es választások után kezdődhet is a betelepítésük!

Döbbenetes! Ismét egy olyan cikk került az internetre, amely azt bizonyítja, hogy a migránsok invázióját sok évvel azelőtt elkezdték tervezni, mielőtt valójában bekövetkezett. A német kormány már 2011-ben elkezdte felvásárolni azokat az ingatlanokat, amelyekbe később bevándorlókat lehetett telepíteni.

Most egy még korábbi, 2009-ben készült EU-tanulmányra bukkant a német mmnews.de. Ebben azt fejtegették, hogy az egy négyzetkilométerre eső lakosság alapján, vajon melyik országba, hány migránst lehetne betelepíteni.

Az írás címe “A lakosság áthelyezési mechanizmusának lehetőségei a nemzetközi védelmet élvezők számára…” /Study on the feasibility of establishing a mechanism for the relocation of beneficiaries of international protection /

Ebben az az igazán megdöbbentő, hogy a szíriai polgárháború csak két évvel később, 2011 tavaszán kezdődött! Az Iszlám Állam pedig csak 2013-ben kezdte meg a szíriai offenzívát, amelynek hatására a destabilizálódott országból később elindultak a tömegek Európa felé.

Egyszóval az EU-dokumentum már mindezek előtt, 2009-ben azt vizsgálta, hogy vajon hány főt bír befogadni Európa. Csak néhány példa: akkor úgy látták, hogy Ausztria 75, Németország 274, Svédország 440 millió bevándorlót lenne képes felszívni. A mellékelt táblázatból /a kép legalján/ az is kiolvasható, hogy akkor azzal számoltak, hogy Magyarországon még “elférne” 83 millió fő!

REMÉLJÜK EZ SOSEM VÁLIK VALÓRA…..

Exit mobile version