Hitel bárlistásoknak – Hitel kereső

Közmunkások figyelem: Jó hír érkezett mindenkinek aki a közmunka programban dolgozik:

Meggondolta magát a kormány a közmunka ügyében

Valamennyi kormányhivatal pluszpénzt kapott az augusztus 31-ével záruló közmunkaprogramok meghosszabbítására jövő február végéig – tudta meg a Belügyminisztériumtól a Népszava.




Mégsem csökkentette szeptember elsejével drasztikusan a hagyományos közfoglalkoztatásban dolgozók létszámát a kormány. A belügyi tárca szerit ugyanis valamennyi kormányhivatal pluszpénzt kapott az augusztus 31-ével záruló közmunkaprogramok meghosszabbítására jövő február végéig – számolt be a napilap.

A munkaügyi főosztályok a nyáron sok önkormányzatot hivatalosan is értesítettek a drasztikus leépítésről, ami alól az akkori hírek szerint csak a hátrányos helyzetű, felzárkóztatási programokba bevont kistelepülések mentesülhettek. Az elemi felháborodás hatására augusztus közepén már enyhült a nyomás és a járási hivatalok lebegtetni kezdték a létszámkereteket, azzal nyugtatva az érdeklődő településvezetőket, hogy augusztus 20. után lesz végleges döntés.


A visszalépés azonban várhatóan csak átmeneti, hiszen a kormány évek óta folyamatosan csökkenti a közmunkások létszámát, és ez folytatódik jövőre is. Idén 120 milliárd forintot szántak közfoglalkoztatási programokra, azt nem tudni, mennyivel toldották meg most a keretet. A lehetséges 84 ezer álláshelyen 74 és félezer ember dolgozik.

A 2023-as költségvetésben pedig még kevesebb, 65 ezer fős várható átlaglétszámmal számolnak, és 110 milliárd forintot különítettek el erre a célra – olvasható a cikkben.


 

Exit mobile version