Hitel bárlistásoknak – Hitel kereső

Karácsonyi Erzsébet utalvány 2018 – idén is lesz Karácsonyi Erzsébet utalvány >>>

Karácsonyi Erzsébet utalvány 2018 – idén is lesz Karácsonyi Erzsébet utalvány >>>

Kormánydöntés még nem született róla, de Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ismét Erzsébet-utalványt postázhatnak a nyugdíjasoknak, de ez szinte biztosra vehető a Fidesztől.

Vegyes híreket hallhattak a nyugdíjasok Gulyás Gergelytől a Kormányinfón, ugyanis a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: áttekintette a kormány a gazdasági növekedési adatokat, és az látszik, hogy az idén 3,5 százalék feletti lesz a növekedés, így 2018-ban is fognak nyugdíjprémiumot fizetni. Ellenben az áremelkedés nem haladta meg az év eleji nyugdíjemelés mértékét, vagyis a számok alapján nincs szükség korrekcióra.

Ugyanakkor a politikus emlékeztetett rá, hogy a kormánynak van még egy szokásos eszköze, amivel a nyugdíjasokon szokott segíteni. Ez pedig az Erzsébet-utalvány, de egyelőre a kabinet még nem döntött arról, hogy mikor és milyen értékben postázna utalványokat. Legutóbb az április 8-i választások előtt jelentette be a kormány, hogy 2,7 millió ember kap 10 ezer forint értékű utalványt. Ez volt a harmadik olyan alkalom, amikor a nyugdíjasok utalványt kaptak a kormánytól. A szaktárca számításai szerint az idei év egészében 4,3 százalékkal nőhet a gazdaság, aminek elérését a legfrissebb 4,5 százalékos féléves adat is alátámasztja. Ebben az évben 32 milliárd forintot különített el a kormány ennek kifizetésére.

Magyarország történetében először tavaly kaphatott minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő egyszeri, átlagosan 12 ezer forintot.

 

Exit mobile version