Hitel bárlistásoknak – Hitel kereső

Holnaptól három hétig havazni fog!!! Támad a tél, jön a hó >>>

Holnaptól három hétig havazni fog!!! Támad a tél, jön a hó >>>

Továbbra is változékony időjárásunk egyetlen stabil pontja a havazás lesz a következő hetekben. Sokszor és sok esik majd, az éjjeli kemény mínuszok után nappal olvad.

Gyönyörű hóesés örvendeztette meg a fél országot hétvégén, a középső és keleti országrészben 1-5 centiméter friss hó hullott, a nyugati megyék ezúttal kimaradtak a szórásból. Ahogy azonban a múlt héten Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa előre jelezte: hamarosan itt az utánpótlás. Kedden még csak délen és keleten, szerdán viszont már országszerte havazni fog.

Változékony időjárás mellett, kisebb megszakításokkal, de most úgy fest, egészen február közepéig szinte mindennapos vendég lesz a hóesés és a havas táj.

Kedden kezdődik

Ez persze nem jelenti azt, hogy hetek múlva több méternyi fehér tömeg temeti maga alá Magyarországot, ezt a hőmérsékleti értékek nem teszik lehetővé. De ne is szaladjunk előre, az ismét beálló meridionális áramlásnak köszönhetően úgy tűnik, jelen hetünk időjárása a következő hónap közepéig mutatja a példát.

Egy mediterrán ciklon nyomában a déli és a keleti megyékben már kedden jelentős mennyiségű hó hullhat, az érvényben lévő elsőfokú figyelmeztetés szerint 12 óra alatt öt centimétert meghaladó hóra számíthatunk.

Szerdán az országos havazásból körülbelül 10 centi friss hóra számíthatunk. Csütörtökön átmenetileg jelentősen enyhül az idő, a középső területeken akár  5-6 fok is lehet napközben, a hó tehát erősen olvadni fog. Ekkor eső, havas eső valószínű, majd péntektől ismét hűvösebb idő és újabb havazás várható

– mondja a szakember.

Kitartó változékonyság

Ez a változékonyság lesz rendkívül kitartó. A tartósan derült, hófedte tájakon jelentősen visszaesik a hőmérséklet, egyes területeken -10 foknál hidegebb hajnalokra ébredhetünk, ám délutánra nulla fok környékére melegszik a levegő.

Esik-olvad, esik-olvad, ahogy a hőmérséklet fagypont fölé és alá, nagyjából ez a recept egész február közepéig, azaz még jó 3-4 hétig.

Nézzük az előttünk álló hét időjárását a Kiderül.hu előrejelzése alapján.

A részletek

Hétfőn

Kedden

Szerdán

Csütörtökön

Pénteken

Szombaton

Exit mobile version