Hódi Pamela és párja már a közös gyereket tervezik

Hódi Pamela és párja már a közös gyereket tervezik

De, még két évet adnak magunknak, mielőtt belekezdenek a babaprojektbe. Párjával, Tóth Bencével hatalmas a szerelem, nemrég össze is költöztek. A komoly elhatározásra az Ázsia expressz forgatása miatt jutottak. Hódit a több hetes távolság döbbentette rá, hogy milyen fontos számára szerelme.  

Másfél éve tart a kapcsolatuk a focistával, Hódi Pamela lánya is elfogadja, sőt, szereti a férfit.

A Bors cikkéből kiderül, hogy Tóth költözött Hódihoz. A másfél szobás albérletben nagyon jól megvannak, igaz a jövőbeli tervek között szerepel, hogy családi házba költöznek.

Ha eljön ennek az ideje, akkor majd inkább egy kertes házba mennénk

– mondta el a Borsnak Hódi, majd a lap kérdésére azt is elárulta mikorra várható a közös gyerek.

Nagyon szeretem a gyerekeket, és hál istennek, ők is imádnak engem. Bencével szeretnénk majd közös babát, de még két évet adok magunknak, míg ebbe belekezdünk

– mondta el a modell-üzletasszony.

error: Content is protected !!