Gyorshír: Pénteken már szinte nem tudsz tankolni sehol!!!

Péntek előtt mindenhol megrohanják majd kutakat, ez hiányhoz vezethet a hétvégén majd.



Ahogy arról a múlt héten értesültünk, a Független Benzinkutak Szövetségéhez tartozó, és azt támogató benzinkutak augusztus 19-20-án szüneteltetik az üzemanyagkiszolgálást a kialakult ellátási hiányra, a bizonytalanságokra és a ki nem fizetett anyagi támogatásokra hivatkozva.



A kis kutakat tömörítő szövetség néhány napja jelentette be, hogy a tagkútjai augusztus 19-én és 20-án nem nyitnak ki az ellátási hiányok és bizonytalanságok miatt. Valamint azért, mert a kormány júliusban nem fizette ki a kutaknak az eladott üzemanyagok után járó literenkénti 20 forintos támogatást. Azt is közölték: ha a pénz a hét elején megérkezik, akkor elállnak a szándékuktól, és pénteken és szombaton is kinyitnak a kis kutak.



A szövetség kedden közölte azt is, hogy délelőtt megbeszélést folytattak Nobilisz Márton kereskedelempolitikáért felelős államtitkárral, aki megígérte nekik, hogy a támogatási kérelmeket a kormány még a héten befogadja, a kifizetések pedig a jövő héten megkezdődnek. Az FBSZ ugyanebben a közleményében jelezte azt is, hogy kedd délután közgyűlést tart, ahol megbeszélik a tárgyaláson elhangzottakat, és kialakítják az álláspontjukat.

error: Content is protected !!