Hitel bárlistásoknak – Hitel kereső

Ezekre a szigorításokra számíthatunk 15.-e után:

ITT A rossz hír, amit nem akartunk hallani! DURVUL A JÁRVÁNY Magyarországon! ERRE számíts már a KÖVETKEZŐ NAPOKBAN! >>

A 34. héten elvégzett vizsgálatok alapján elmondható, hogy több helyen egyértelműen emelkedik az új típusú koronavírus szennyvízből kimutatható, átlagos koncentrációja.

A 34. héten elvégzett vizsgálatok alapján elmondható, hogy több helyen egyértelműen emelkedik az új típusú koronavírus szennyvízből kimutatható, átlagos koncentrációja – számolt be róla az NNK. Ennek ellenére egyes települések mintáját még mindig alacsony koncentráció és stagnálás jellemzi.

Miközben világszerte szélsebesen terjed a koronavírus delta variánsa, beigazolódik az, amit már egy ideje mondogatnak a járványügyi szakemberek: egyre több a fiatal fertőzött.

A friss adatok szerint a koronavírus koncentrációjának egyértelmű növekedése figyelhető meg például a budapesti agglomeráció vizsgált városaiban(Tökölön, Biatorbágyon, Szigetszentmiklóson, Budakeszin és Százhalombattán), valamint Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Salgótarjánban és Szombathelyen is. A mért koncentrációk 10 mintavételi hely esetében (Budapest mindhárom szennyvíztisztítója, a vizsgált agglomerációs települések közös mintája, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Salgótarján, Szeged és Szombathely) a mérsékelt, míg a többi vizsgált település (12 nagyváros) esetében az alacsony kategóriába esnek. Egyenlőre nem terveznek szigorításokat.

Hitel-bárlistásoknak

Exit mobile version