Hitel bárlistásoknak – Hitel kereső

Egyösszegű 250 ezer forintos támogatás, aminek a látezéséről csak nagyon kevesen tudnak! Itt a hivatalos igénylőlap – AZONNAL LETÖLTHETED! >>>

Egyösszegű 250 ezer forintos támogatás, aminek a látezéséről csak nagyon kevesen tudnak! Itt a hivatalos igénylőlap – AZONNAL LETÖLTHETED! >>>

A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosítása – kibővítve az eddigi jogosultak körét – támogatást kíván nyújtani a törvényben megállapított feltételeknek megfelelő magyar állampolgárok mellett azoknak a nem magyar állampolgároknak is, akik a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény alapján kiadott „Magyar igazolvány”-nyal vagy „Magyar hozzátartozói igazolvány”-nyal rendelkeznek, feltéve, hogy a lakóhelyük szerinti szomszédos állam joga szerint a magyar állampolgárság felvétele a szomszédos állam szerinti állampolgárságtól való megfosztással jár.

Fentiek szerint hadigondozásra jogosult aki katonai szolgálat, kötelező katonai előkép-zés, légitámadás, hadművelet, vagy visszamaradt robbanóanyag felrobbanása során vagy következtében testi épségének vagy egészségének károsodása folytán hadieredetű fogyatkozást szenvedett, továbbá akit hadigyámoltként, hadiözvegyként, hadiárvaként, hadigondozott családtagként, kell gondozásba venni.

A törvénymódosítás megnyitja a hadigondozotti jogosultságot azon volt hadiárvák, volt hadigondozott családtagok és volt hadigyámoltak számára is, akiknek igénye 1949. január 1-je előtt bekövetkezett veszteségen alapul, de a pénzellátást 16. életévük betöltése vagy az ellátás meghosszabbítása hatályának eltelte miatt megszüntették, vagy a pénzellátást politikai okból megszűntették vagy szüneteltették, vagy a pénzellátás iránti kérelmét politikai okból elő sem terjesztette.

Volt hadiárvák, volt hadigondozott családtagok és volt hadigyámoltak esetében a havi járadék az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 30%-a.

A rendszeres havi járandóságot és az egyösszegű térítést igényelni lehet a kérelmező lakóhelye, vagy tartózkodási helye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalában, külföldön élő és Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező kérelmező esetében Budapest Főváros Kormányhivatalánál.

Az eljárás során a jogosultság hadi eredetét egykorú szolgálati, katonai, kórházi iratokkal és hatósági igazolásokkal, ezek hiányában más hitelt érdemlő módon kell igazolni.

A járási (fővárosi kerületi) hivatal – külföldön élő és Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező kérelmező esetében Budapest Főváros Kormányhivatala – a kérelemről határozattal dönt, amelynek alapján a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága fogja a járadékot folyósítani, vagy a nyugdíjjal együtt, vagy ennek hiányában önállóan.

 

Exit mobile version