Hitel bárlistásoknak – Hitel kereső

Burgonyát, hagymát és tartós élelmiszert osztanak ingyen a rászorulóknak!!!

Burgonyát, hagymát és tartós élelmiszert osztanak ingyen a rászorulóknak!!!

Több helyen osztanak:

Most „közkívánatra” a XII. kerületi önkormányzat oszt burgonyát a 65 évnél idősebbeknek és a rászorulóknak – derül ki egy szórólapból, amit a Magyar Nemzet talált. A Fidesz hegyvidéki szervezete is megosztotta Facebook-oldalán ezt a nemes tettet, „Segítünk az idén is!” szlogennel.

A hagyománynak megfelelően idén is segít az önkormányzat a gyöngyösi rászorulóknak. A napokban 1,5 millió forint értékű étkezési burgonyát osztanak ki a többek között nyugdíjasoknak, romáknak, nagycsaládosoknak.

Szombaton kedvezményes burgonya-, alma-, és hagymavásár kezdődik Hatvanban két helyszínen az arra rászorulóknak. A kezdeményezést Szabó Zsolt vezetésével 2017-ben indította el a az önkormányzat, mely lehetőséget biztosít a kedvezményes vásárra. A hatvani többgyermekes családok és az önkormányzat által megállapított szociális ellátásban részesülők, valamint a nyugdíjasok élhetnek a lehetőséggel a készlet erejéig.

Az ötödik számú hatvani választókörzet lakóihoz pénteken házhoz vitték a kedvezményes burgonyát, összesen 98 adagot osztottak szét. Az 5. választókerületi lakóközösség is igen aktív volt, sokan jelentkeztek a kedvezményes vásárra, amit a kerület önkormányzati képviselője, Köves Gábor Nándorné szállított nekik házhoz. Minden választókerület képviselőjének a feladata, hogy összegyűjtse a rászorulókat, és azoknak valamilyen módon eljuttassa.

 

Exit mobile version