Hitel bárlistásoknak – Hitel kereső

BERKI KRISZTIÁN BUDAPEST FŐPOLGÁRMESTERE AKAR LENNI!!! MÉG FIZETÉS SEM KELL NEKI >>>

BERKI KRISZTIÁN BUDAPEST FŐPOLGÁRMESTERE AKAR LENNI!!! MÉG FIZETÉS SEM KELL NEKI >>>

A tévés mindezt egy videóban tudatta követőivel, miközben ingben és nadrágban éppen kisétált egy medencéből, csuromvizesen. A függetlenként induló Berki a Blikknek elárulta, miért döntött úgy, hogy politikai pályára lép.

– Arnold Schwarzenegger és Donald Trump után én is váltok. Az ellenzék késztetett arra, hogy a tévézés mellett Budapest vezetésével is foglalkoznom kell, hiszem, én vagyok az egyetlen alkalmas jelölt – kezdte lapunknak Berki.

– Alapvetően én sosem akartam politikával foglalkozni, mert azt gondolom, hogy amit itthon csinálnak, az olyan, mint a Muppet Show. Komolytalan és céltalan. Nincs más út, ki kell állnom, és nyugdíjba kell küldenem a jelenlegi főpolgármestert, Tarlós Istvánt. Ha ő korán nyugdíjba küldheti a tanárokat, akkor 71 évesen ideje lesz, ha ő is megpihen – üzent ellenfelének a műsorvezető. Felmerülhet a kérdés, hogy Berki miből finanszírozza majd a kampányát.

– Szerencsére rengeteg barátom, partnerem és támogatóm van, így a feleségem legnagyobb örömére nem csak a családi perselyt kell feltörnöm, hogy legyen pénz a kampányra. Azt pedig előre elárulhatom, ha megválasztanak, akkor a fizetésemet nem fogom felvenni, hanem felajánlom valamelyik szervezetnek – mondta az egykori Fradi-vezér, aki egyelőre a programjáról nem árul el részleteket.

Exit mobile version