Hitel bárlistásoknak – Hitel kereső

2020 Januártól több pénzt adnak: Nyugdíj, béremelés, adókedvezmény, segélyek, ellátások, kedvezmények, pénzbeli vissza nem térítendő támogatások!

2020 Januártól több pénzt adnak:

Nyugdíj, béremelés, adókedvezmény, segélyek, ellátások, kedvezmények, pénzbeli vissza nem térítendő támogatások!

CSALÁDI ADÓKEDVEZMÉNYEK

Most élesednek a családvédelmi akcióterv újabb elemei, így a négygyermekes anyák adómentessége. Ez azt jelenti, hogy a munkaviszony vagy más hasonló tevékenység után nem kell nekik többet személyi jövedelemadót fizetniük. Az adómentességbe nem csak a vér szerinti, hanem az örökbe fogadott gyerekek is beleszámítanak. A pénzügyi tárca szerint 40 ezer nő veheti igénybe az adómentességet, és úgy kalkulálnak, hogy 20 milliárd forint körüli összeg maradhat náluk. Ez azt jelenti, hogy egy érintett átlagosan havi 42 ezer forintot nyerhet ezen az intézkedésen, vagyis évi félmillió forinttal több marad a pénztárcájában.

Januártól a nagyszülők is elmehetnek gyedre, így a szülők, ha akarnak, visszamehetnek dolgozni. A nagyszülői gyed összegét ugyanúgy állapítják meg, mint a szülői gyedet, a nagyik akár 225 ezer forintot is kaphatnak.

NYUGDÍJ

A nyugdíjak is emelkednek 2020-ban, a kormány költségvetési tervezetében 2,8 százalékos emelést irányzott elő. A minimálnyugdíjak esetében 800 forinttal számíthatnak több pénzre az idősek, az átlagnyugdíj összege 138 ezer forintra emelkedik, az öregségi nyugdíjminimum pedig változatlanul 28 500 forint lesz.

A nyugdíj továbbra sem követi majd az inflációt, így várható, hogy az év vége felé ismét a szokásos nyugdíjkorrekció érkezik majd. Fontos, hogy a korábban elfogadott nyugdíjkorhatár-emelkedés 2020-ban éri el a tetőpontját: az év végére 64,5 évre nő a nyugdíjkorhatár.

MINIMÁLBÉR

A 2018 végén kötött megállapodásnak köszönhetően 2020-ban egyaránt nyolc százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum. A minimálbér 160 920 forint lesz, ennek nettója –családi adókedvezmény nélkül számolva – 107 ezer forint lesz. A középfokú végzettséghez kötött garantált bérminimum összege bruttó 210,6 ezer forintra nő.

EMELKEDIK A GYED

A minimálbér emelkedésével január 1-től 225 288 forintra nő a gyermekgondozási díj (gyed) maximális összege.

A diplomás gyed összege is emelkedik és bővül a jogosultak köre is, mivel a diplomás gyedben részesülő anya, ha az ellátás folyósítása alatt vagy annak megszűnését követő egy éven belül újabb gyermeket vállal, ismét jogosult lesz a juttatásra.

Gyermekgondozási díjat, azaz a diplomás gyedet a felsőoktatási intézmények hallgatói is igényelhetnek. Január elsejétől az az anya, aki diplomás gyedben részesül, és az ellátás folyósítása alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül gyermeket vállal, ismét jogosult lesz a diplomás gyedre. A diplomás gyed összege 2020-ban alapképzés esetén 112 644 forintra, mesterképzés esetén 147 420 forintra emelkedik – olvasható a közleményben.

INGYENES MEDDŐSÉGI KEZELÉS

Az érintettek számára ingyenessé válnak a meddőségi kezelések. Az ezzel kapcsolatos intézkedések lényege, hogy a meddőségkezelésben használatos gyógyszerek és az ezzel kapcsolatos vizsgálatok, kezelések is ingyenessé válnak – ezt a területért felelős államtitkár elsőként lapunknak adott interjújában jelentette be.

Magyarországon mintegy 150 ezer pár küzd meddőségi problémákkal, ők szeretnének gyermeket, gyermekeket, de valamilyen okból nem tud természetes úton gyermekük foganni – indokolta Novák Katalin családügyi államtitkár az intézkedést.

Nyárra készülhet el a Nemzeti Humán Reprodukciós program, valamint hat, meddőségkezeléssel foglalkozó intézményt államosítanak. Vonzóbbá válik a falusi csok is, mivel a kistelepüléseken építkezők és felújítók számára fenntartják az 5 százalékos kedvezményes áfát, amelynek révén akár ötmillió forintot is vissza tudnak igényelni.

ADÓVÁLTOZÁSOK

Megszűnik a korábban rendkívül népszerű eva, vagyis az egyszerűsített vállalkozási adó. Akik a kisvállalati adóra térnek át, azok jól járnak, mivel 13 százalékról 12 százalékra csökken januártól az adó mértéke. Márciustól várhatóan bevezetik az azonnali banki utalást, mellyel jelentősen gyorsabban érnek majd át az átutalt összegek a hét minden napján. A kata-adózóknak, illetve egyéni vállalkozóknak 2020-ban át kell térniük az online számlázásra.

Megszűnik az Erzsébet- utalvány

Fontos változás, hogy már nem lehet lehet fizetni az Erzsébet-utalvány különböző formáival.

Az Erzsébet-utalványcsalád tagjai, vagyis az Étkezési, az Ajándék, a Kultúra, a Sport és a Ruházati Erzsébet-utalványok mind papíralapon, mind az elektronikus Erzsébet-utalvány Plusz kártyára töltve egységesen 2019. december 31-ig érvényesek.

DRÁGÁBB LESZ A CIGI, A LOTTÓ ÉS A POSTA IS

Húsz százalékkal emelik a lottó árát, így aki játszani akar, az 250 forint helyett 300 forintot fizethet az ötös, a hatos és a skandináv lottójáték egy szelvényéért.

Drágul a cigaretta is, mivel emelik a dohány jövedéki adóját. Ez körülbelül 5 százalékkal viheti fel a dohánytermékek árát. Árat emel a Magyar Posta is, 135 forint lesz a legolcsóbb levél elküldésének díja.

VÁLTOZIK A BENZIN ÖSSZETÉTELE

A benzin összetétele is megváltozik (kivéve a prémium kategóriás termékeket), mert csatlakozunk a természetesebb módon előállított üzemanyagokat használó országok közé. A 95-ös benzin bioetanol-tartalma 6,1 százalékra nő, januártól pedig a töltőállomásokon az E10-jelölést is megtaláljuk az ilyen típusú töltőpisztolyokon. Nem minden autótípus szereti ezt a fajta újított benzint. A szakértők javasolják, hogy a viszonteladó vagy autószerelő tanácsát kérjük ki, jó-e autónknak a másfajta összetétel.

Exit mobile version